fbpx





Az oktatás evolúciója - iskola 4.0

Ha másokat tanítasz, lépést kell tartanod az oktatás evolúciójával!

Az oktatás evolúciója része az emberi tudás evolúciójának. Nagyon izgalmas és motiváló érzés, hogy az E-BRIDGES TÁVOKTATATÁS fejlesztésével részesei lehetünk ennek a folyamatnak.

Volt idő, amikor a tanárok a megtanultakat tanították, kevés figyelmet fordítva a tanuló igényeire.

A világ megváltozott, az agilis tanármodell a fejéről a talpára fordította az oktatást. Ebben a modellben a tanár - legyen az hagyományos osztálytermi tanár vagy edző, előadó vagy mentor - adaptálta tanítási módszerét a változó hallgatói igények kielégítésére.
Mára egy harmadik hullám is jelen van, megmozgatva a meglévő pedagógiai gyakorlatot: a távoktatás. A távoktatás ezen fejlődésének célja az, hogy a tanulót nemcsak a tanítás stílusán keresztül, hanem a hozzáférés módjával is erősítse, támogassa. 

 

Az oktatás célja az idők során sokat változott. Noha első pillantásra elképzelhető, hogy az oktatás egyértelmű és könnyen azonosítható célja a tananyag elsajátítása, ám ha körülnézünk a közösség és a társadalom elvárásairól hamar kiderül, hogy az oktatás szándékai és céljai nem egyértelműek. Mást akar a szülők egy része, mást a gyerekek és mást az állam.  

Hogy alakultak a társadalmi elvárások az oktatás 3 nagy korszakaszában?

 

Elvárások 1.0 2.0 3.0
SZÜLŐK Gondozás Fejlesztés Verseny
TANÁROK Mintát ad Memoriter tudást ad Inspirál, motivál
TÁRSADALOM  Vallási irányítás  Állami irányítás Előny megteremtése


Oktatás 1.0, 2.0, 3.0

A szülők az oktatást kezdetben gyermekgondozásként használták. Akkor az oktatók képességei biztosították az oktatás minőségét. Olyan tudást szereztek a diákok, amely kiszolgálta őket egész későbbi életükben. Később az oktatás a gazdaság eszközévé vált, amely felkészíti a gyerekeket a munkaerőpiacra.

Az oktatók mindig is a a társadalmi elvárások szerint dolgoztak, egy sor szabvány elvárást és viselkedési mintát közvetítettek a gyermekek számára. Idővel kiemelt cél lett a lexikális ismereteinek bevésése a gyermek agyába.  Az oktatás régen és ma is az, amire a nagyszerű tanárok mindig törekednek; tehetségeik kiteljesítésére és hasznosítására ösztönözni a gyermekeket.

A társadalom elvárásai szerint, kezdetben a vallási érdekek irányították az iskolát, majd idővel egyre inkább a kormányzati vagy politikai célok kerültek előtérbe. Mára a legtöbb esetben azt várja az állam, hogy a népesség tudása megállja helyét a világgazdaságban.

 

A szülők, az oktatók és a politikai döntéshozók még ma is eltérő célokat képviselnek.

Nyilvánvaló, hogy ma sincs egységes formáló erő. Ha ezeket a csoport célokat jobban összehangolnák, akkor az oktatás hatékonyabbá válna. (Azt most nem is említem, hogy a jó iskolában a személyiséget is fejlesztjük, biztonságos, emberséges környezetetben, és egyre több szülő ezt is elvárja az iskolától.)

Az oktatás jövője alapvetően ma is az, hogy a gyermekek tehetségeit kiteljesítsék és hasznosítására ösztönözzék. A tanárok vállalhatják ezt a feladatot az új pedagógia befogadásával. Ma azonban ott tartunk, hogy az innovatív pedagógusok is gyakran az OKTATÁS 3.0 rendszerét az OKTATÁS 1.0 módszereivel akarják használni. Az interaktív táblát ugyanazoknak a szókártyáknak és képeknek a kivetítésére használják, mint amit 30 éve láthattunk a hagyományos táblán és írásvetítőn.

A frontális és kiscsoportos osztálymunka alig változott, mert a tanárok is jórészt úgy tanítanak, ahogy őket tanították. Ahhoz, hogy a technólógiával és a személyiségfejlesztéssel összehangolják a tantárgyi tudás oktatását egy új típusú felkészültségre és a szaktárgyakból kitekintő széles háttértudásra kell áthangolódni.
Nem a pedagógus kollégákat bántom! Számos oka van annak, hogy itt tartunk. Inkább megmutatom, hogy mit értenek a nagyvilágban az oktatás

1.0, 2.0 és 3.0 fejlődési szakaszain.

 

OKTATÁS 1.0
A tananyagot én oktatom a tanteremben a saját képességeim szerint, te megtanulhatod, ha képes vagy rá.
OKTATÁS 2.0
Igazodom hozzád, hogy mit hogyan tanítsak azért, hogy a legjobb eredményt hozzam ki belőled.
OKTATÁS 3.0
Biztosítom neked a szükséges forrásokat és tananyagot, hogy megtanulhasd azt, amire szükséged van, oly módon, ahogy az számodra megfelelő, bármikor és bárhol is vagy.

OKTATÁS 4.0
Személyes támogatást adok a 3.0-ás tanulás és a gyakorlás minden fázisában, úgy és annyit amennyire szükséged van. A támogatás magában foglalja az 1.0 és a 2.0 szellemében a virtuális és személyes oktatási formát is.  Törődöm a problémáiddal, tanulási gondjaiddal, együtt keressük és oldjuk meg a gondjaidat. Együtt készülünk fel a vizsgáidra, felvételire.  Minden tantárgyból egyéni célokat állítunk fel együtt és azokhoz igazodunk. Az a cél, hogy lelkileg, szellemileg és fizikailag erős, egészséges emberré válj, aki az életben megállja a helyét. 

Az evolúció az oktatásban is megvalósul!

 

Külföldön élő magyar tanulók távoktatása

 

Jelentkezem

Intenzív, szuperintenzív felzárkóztatók, magyar, matematika, angol

 

Jelentkezem

Matematika, angol távoktatás, angol nyelvvizsga felkészítés

 

Jelentkezem

Matematika tehetséggondozás, felkészítés versenyekre

 

Jelentkezem

Felkészítés felvételikre, osztályozó vizsgákra, vizsgatechnika

 

Jelentkezem

 

Otthon tanulás támogatása 6-10 éves korig, olvasás, helyesírás, matematika, angol

 

Jelentkezem

Otthon tanulás támogatása 10-18 éves korig, matematika, angol, nyelvtan, magyar irodalom, történelem

 

Jelentkezem

Otthon tanulás támogatása, tanulássegítő workshop szülőknek

 

Jelentkezem

Otthon tanulás támogatása, tanulásszervezés, önálló tanulás, tanulástechnikák

 

Jelentkezem

Rövid cikkek

Hogy sikerültek az évzáró vizsgák?

Jól! Mindenki átment, ám szinte mindig ott az érzés és a kérdés is: mehett volna jobban is?

Vegyesen! Mondhatnánk a vizsgáztatók véleményét is összegezve.  Mindent, amit csak tudunk megteszünk, hogy az iskolai elvárásoknak megfeleljünk, és hogy jó kapcsolatot ápoljunk a kollégákkal, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindenhol feszültségmentes viszonyt tudunk kialakítani. Az oka, röviden, hogy kicsit eltérnek az elvárások és a valóság. 

Miben térnek el, és hogy építhetünk mégis hidat a kettő közé?

Az otthontanulás támogatása a távoktatásban tanuló gyermekek szülei számára

olvasasAz otthontanulást is támogatjuk a távoktatásban tanuló gyermekek és szüleik számára. 

A távoktatásban is van mód a sokirányú ismeretszerzésre!Minden témához ajánlunk könyveket, videókat és sok más forrást is magyarul és angolul. 

Minden évben több személyes felkészítő programot és tábort is szervezünk, ahol kedved szerint a gyakorlatban is tovább bővítheted a tudásodat.  Mindenkinek! - így neked is egyéni tanulási tervet állítunk össze, amiben korodhoz és érdeklődésedhez igazodva válogatunk könyvet, filmeket, sőt a tanulásodat megkönnyítő gyakorlati tanácsokat is.

A forrásanyagok felkutatására és értékelésére nagyon sok időt szánunk. Ezzel és a személyes - jelenléti oktatással sokat segítünk neked, hogy a legtöbbet tanulhass a legjobb forrásokból. 

 

Hogyan tanulj, ha tartósan beteg vagy, vagy a család éppen karaténban van?!

Ha beteg vagy akkor gyógyulj! Ez az első, ami mindenkinek eszébe jut, de jól tudjuk, hogy vannak olyan időszakok, amikor már képes vagy és kell is otthon tanulni.

Felzárkóztató óráink általános iskolásoknak

Sok a tanulnivaló! Leginkább a házi feladatokat küldik el, ám ettől még az új anyagot többnyire önállóan kell megértened és megtanulni.  A többiek haladnak, neked pedig egyre nehezebb, hogy egyedül utolérd őket. 

Felzárkóztató óráink éppen ezért vannak!
Ha szükséges kérhetsz egy-egy felzárkóztató órát matekból, nyelvtanból vagy angolból. Elmagyarázzuk az alapfogalmakat, alapösszefüggéseket és segítünk pótolni a feladataidat.

Ehhez elég, ha valaki bekapcsolja neked a számítógépet és egy chat programot, amelyik hangot, videót és képernyőmegosztást is biztosít. A többi már megy magától, gyakran még szemléletesebben, mint ahogy az iskolában tanulhatsz.

Hogyan?

Megbetegedett a magántanárom! Ki és hogyan helyettesítheti a magántanárt?

Komoly nehézséggel találkozhattok, ha a magántanárotok 1-2 hónapra is kiesik a tanításból.  

Ez nálunk is előfordul, de felkészültünk rá!

Előfordult már, hogy a félév vége előtt pár héttel kaptuk a hírt, hogy az alapítványunk keretében tanító egyik magántanár beteg lett, gyógyulása hosszabb folyamat lesz. Hirtelen jött, ilyenkor a szülők általában komoly dilemma előtt állnak: ki fogja felkészíteni a gyereket a középiskolai felvételire? Kit és hogyan találjanak a gyermekük mellé? Ki tud és ki hajlandó ilyen hamar, az átmeneti időre is, hatékony helyettesítést vállalni? 

A magántanárok hatékony helyettesítésének problémáját mi az alapítványon belül azonnal megoldjuk. A szülők megkönnyebbülve és kissé meglepve fogadják, amikor a kuratórium elnőkétől megérkezik az e-mail: Kedves szülők ne aggódjatok, biztosítjuk a helyettesítő magántanárt. 

Hogyan helyettesítjük? Mivel nyújt többet az a magántanár, aki az alapítványunkon keresztül tanít?

 

Két nyelven oktatunk - akár 2 tanárral is egy órán!

A magyar-angol kétnyelvű távoktatásban gyakran két tanár is együtt tanít egy órán.

A tanulóinknak magyarul és angolul magyarázunk! A tanórán annyiszor váltunk nyelvet, ahányszor a megértéshez szükséges.

A gyerekek igy két nyelvet használnak. A tanárok aktívak résztvevők az órán, függetlenül attól, hogy éppen irányító vagy támogató szerepet töltenek be.

A kétnyelvű tanítás meghatározó az összes tantárgyi órán, ahol a magyar nyelvet gyakorló külföldön élő tanulókkal foglalkozunk. A

tanórán a nyelvek közötti gyakori váltással lehetőség nyílik a gyerekek számára a nyelvi váltás gyakorlására, a két nyelv egyenlő mértékű használatára.

A kétnyelvű oktatást szinte minden szinten alkalmazzuk úgy, ahogy a kétnyelvű családokban szokásos. Az egyik tanár csak magyarul beszél, a másik angolul és magyarul is, ahogy a helyzet kívánja. Így a megértést akadályozó helyzeteket is azonnal tudjuk kezelni. A gyerekek gyakran akkor értik meg igazán a tananyag részletet, ha párhuzamosan mindkét nyelven hallják. Ezáltal a nyelvtanulás lehetőségeit kibővítjük mind a magyar nyelvre vagy a magyar oktatásba "visszaszokó" tanulók, mind az angol nyelvhasználat fejlesztésében érdekelt tanulók számára. 

Miért nem elég egy tanár, aki angolul és magyarul is beszél?!

Türelem, szelídség, alázat - szeretet - fogalmak újragondolva

Vannak fogalmak, amiket fel se fogunk igazán, bár mindenki egyetért velük és helyesnek tartja azokat. Ilyen a szeretet, az önzés, a szorgalom, és még sok más is, amikben egy dolog a közös: a tanítás során biztosan belebotlunk, hogy mást jelentenek ma és mást értettek rajtuk akkor, amikor a legtöbb kötelező olvasmányban írtak róluk. Ez egy nehéz téma, de nem félünk tőle.

Általában közhelyszerűen elfogadjuk ezeket, észre se véve, hogy milyen valódi tartalmat kapnak a személyes életünkben. Pedig, ha jobban belegondolunk a sematikus  értelmezés akár félre is vezethet bennünket. 

Elsőre, a szeretet pozitív, az önzés negatív, a szabadság pozitív, az egyenlőség és testvériség szintén pozitív a szemünkben. Pedig van birtokló szeretet, majom szeretet, ami negatív akárhogy is forgatjuk. Van egészséges önérvényesítés, ami ténylegesen az önzés pozitív formája. Megborultak a fogalmak? Felfordult, összezavarodott az eddig elfogadott értékrend? Változik!!

A tananyaggal foglalkozva látjuk, hogy a gyerekekkel muszáj komoly kitérőket tenni és elbeszélgetni, hogy a helyére tegyük például Nemecsek életét és megpróbáltatásait. Hiába szeretnénk a Kincskereső kisködmön feladatlapjait jól kitölteni, ha a 10 évestől teljesen távol áll a könyvben bemutatott világ. Csakis sok magyarázattal lehet tanítani a korrajzot és az emberi gondolkodásmód (erkölcs!) változásait is bemutatni.

Dürer Matematika Versenyen az E kategóriában csapatunk továbbjutott

Kedves E-Bridges Digitális Iskola, kedves Gabi néni!

Meg lett az első eredményünk a Dürer Matematika Versenyen az E kategóriában
csapatunk továbbjutott az első fordulóban.

A Juhász Máté- Szarka Júlia -Czuth Olivér alkotta csapatunk a saját korosztályos kategória fölött két kategóriával indultak - Máté és Juli egyéni versenyeredményei miatt - és megugrották, pedig 11-12. évfolyamos matek tagozatos versenyzők között indultak 10. évfolyamosként , és úgy hogy ketten egyéni tanrendesek. Nagyon büszke vagyok rájuk!
Arra még inkább, hogy mindenki jól érezte magát és örömmel versenyzett.
Pedig személyesen még nem is találkozott mindenki mindenkivel, csak online.

Szeretnénk megköszönni az Iskolának a segítséget, amit a csapat szervezésében nyújtott, és amit a felkészítésben nyújt. Ez az Iskola nélkül-ahogy mondani szokás- nem jöhetett volna létre !

Hajrá, és készülünk a következő fordulóra!

Czermann Andrea és a "Lányt találtunk-Csapat nevet nem "csapat tagjai: Juli, Máté és Oliver

Mi jellemzi az E-BRIDGES oktatási csomagokat?

Nekünk tényleg nincs "egyszer kell jól megcsinálni és sokszor lehet eladni ugyanazt" típusú oktatócsomagunk!

Nem lehet ilyen, mert mindenkinek egyéni tanulási tervet állítunk össze!

Tartalmazza : 

a megcélzott tananyagot

a tanítás módját

az elvárt teljesítménycélt

és még sok teljesen személyes elemet, amitől még hatékonyabban, egyénre szabott módon tanulhatsz. 

Természetesen vannak "mindenkinek ugyanolyan" rendszer elemek. Ezek jól szervezetté teszik és magasabb szintre emelik a közös tanulást. Saját minőségbiztosítási folyamatainkat egységesen betartjuk.  Vannak "ugyanaz" típusú tananyag magyarázó összeállításaink, de ezekben is csupán azokkal az alapfogalmakkal találkozol, ami mindenki számára egységesek. Az alapismeretek azonosak, a tudáshoz vezető utat egyedileg állítjuk össze.

Nálunk ezeket fogod találni a személyes oktatási csomagodban.

 

Vannak viszont egységes alapelveink, amiket mindig meg fogsz találni az oktatásainkban:

 

Te mit szeretnél tanulni?

Vedd fel velünk a kapcsolatot

Elérhetőségek

Távoktatás az egész országban és a határokon túl is.  Több időzónából vannak tanítványaink.  


E-BRIDGES Digitális Iskola
Iroda: 9766 Rum (Előre egyeztetett időpontban)
 +36 20 503 7545 / 20 359 0185
info@e-bridgeschool.hu
Mo-Sa: 10.00 - 19.00

 

Általános Szolgáltatási Feltételek
Adatvédelmi Szabályzat
Az alapítvány a gyermekek, szülők és tanárok jogvédelme érdekében a D.A.S. Jogvédelmi Biztosítóval áll kapcsolatban.

Szervezet adatai

E-BRIDGES Digitális Iskola Alapítvány

Nyilvántartási szám: 18-01-0000375
Országos azonosító: 1800/60058/2019/2300047261987
Statisztikai számjel: 19226178-9499-569-18
Adószám: 19226178-1-18

Raiffeisen Bank:
Forint: 12094507-01713707-00100005
IBAN: HU69-12094507-01713707-00100005
EURO: 120945070171370700200002
IBAN: HU48120945070171370700200002

Tehetségpont

 Alapítványunk Regionális tehetségpont

Tehetségpont azonosító: TP 161 002 726
Elérhetők vagyunk az egész országban és a határokon túl is.
Szakterületünk az oktatás és a tehetséggondozás mellett az új oktatási formák fejlesztése. 
Célunk, hogy jól használható, érdekes és méltányos áron megfizethető távoktatáshoz jusson minden magyar anyanyelvű tanuló.

e bridgeschool qr code