Azokat a tehetséges tanulókat karoljuk fel, akik a távoktatással tudják képességeiket jobban kibontakoztatni.
Számos olyan tehetséggel találkozunk, akit eddig a saját környezete még nem fedezett fel vagy nem tudta tehetségét megfelelően fejleszteni. Egyre többen felismerik, hogy meghaladtuk a "csak találunk neki helyben is megfelelő tanárt" típusú hozzáállást. Azok a szülők, akik a minőségi tudásra úgy tekintenek, mint befektetésre gyermekük jövőjébe, felismerték és ki is használják a távoktatással elérhető új lehetőségeket.
Elsősorban a matematika tehetségekkel foglalkozunk már 6 éves kortól 18 éves korig, ugyanakkor indítunk csapatokat a hazai tanulmányi versenyeken például magyarból. Az országos versenyeken eddig mindig helyezettek és döntősek voltak a gyerekeink.
Tehetséggondozás - magyarul
Digitális iskolánk valódi lehetőséget biztosít a határoktól és a helyi iskoláktól független tehetséggondozásra
A magyar talentum sokat adott a világnak eddig is, és a tehetségek most is köztünk vannak. Számos példa van arra, hogy a külfőldön élő tehetséges tanuló mellé hazai matematika tanárt kérnek fel. Ez a távoktatással igen hatékonyan és zavar mentesen megoldható.
Mi az a 2 ok, amiért magyarországi tanárt választanak?
Nagyon jó hagyományai vannak a magas szintű matematika és természettudományos oktatásnak.
Attól, hogy egy másik országban, más nyelven tanulnak, még magyarul gondolkodnak. A fogalomalkotás és az összefüggések megértése hatékonyabb magyarul.
A jó tanárok mindig figyelik, hol találhatnak tehetségeket és hogyan taníthatnak zseniket. Céljuk elsősorban nem a szakmai elismerés, hanem az, hogy hogyan tehetik az életet még teljesebbé számukra a még jobb tudással.
Tehetségpontok, versenyekre felkészítés távoktatással
Róka Sándor tanárúr várja a matematika iránt érdeklődő 12-18 éves korú tanulókat az őket érdeklő feladatokkal.
Egy jó mentor komplett felkészítést ad a csapatversenyekre.
Dürer verseny, Mozaik tanulmányi versenyek, Kis vakond, Méh-Ész Logikai versenyekre évek óta döntős helyezéseket érnek el a távoktatásban felkészülő tanítványaink. Az újfajta megközelítés nagy érdeklődést váltott ki azok körében, akik helyben nem találták meg a felkészítő tanárt vagy a határokon túl élnek.
Mire jó még számodra a tanulmányi verseny?
- Kiemel a helyi környezetből, megmutatja hol tartanak a többiek.
- Motivál, az egyének és a közösségek szintjén is hozzájárul a tudomány fejlődéséhez.
- Jobban kezeled a kudarcot és az "éles" kihívásokat.
- A tehetségek tudományos gondozásával a személyiséged a sikerre készül fel.
A kutatások szerint önmagában sem a jó oktatás, sem a magas IQ nem növeli a boldogságot. A kíváncsiság, a tanulás szeretete mellett a kedvesség, a hála, a szerethetőség és más társas képességek számítanak inkább. A versenyek ilyen összetett hatással vannak az életünkre.
A tehetségpontok alapítását a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács közel tíz éve kezdeményezi és támogatja mind Magyarországon, mind a határon túli magyarlakta részeken.
Négyes cél határozza meg a feladatunkat:
- Tehetségkeresés-azonosítás: a kibontakozott tehetségek erős és gyenge pontjainak megismerése.
- Tehetséggondozás: a tehetségek kibontakozását segítő tehetséggondozás (tehetségfejlesztés) formájában.
- Tehetség tanácsadás: a tehetséggondozásra vonatkozó útmutatás a (tehetséges) diák, a szülő/gondviselő személy számára.
- Tehetségpontok hálózatában történő együttműködés, a hálózatépítést és távoktatást közvetlenül is segítő módszertani és informatikai háttér támogatása.
Ha úgy érzed, hogy szeretnél résztvenni az E-BRIDGES digitális iskola tehetséggondozó programjaiban, jelentkezz nálunk!
Jelentkezz, ismerd meg, hogy tanulhatnál velünk!