fbpx





E-BRIDGES Digitális Iskola Alapítvány intenzív felkészítői 2020-ra

 

 

 Intenzív felzárkóztatás a felvételi vagy félévi vizsgákra, és felkészítés a tanév kezdéshez 

általános és középiskolai tanulóknak

 

Az E-BRIDGES Digitális Iskola Alapítvány 2024-re is meghirdeti távoktatással egybekötött intenzív felkészítőit a tavaszi szünet, a nyári szünet, és az őszi szünet idején. 

Célja:
Megerősíteni az alapfogalmakat, alapösszefüggéseket, pótolni a tanulásban zavart okozó egyéni hiányosságokat. Megismerni és gyakorolni a vizsga és tesztírás legjobb technikáit. 

Megerősítik és személyessé teszik az online kapcsolatot, amely  a távoktatásban már kialakult a tanárok és a tanulók között. 

 A programokon azok az érdeklődő tanulók is résztvehetnek, akik most szeretnének ismerkedni és személyes tapasztalatot szerezni a távoktatással tanuló diákoktól és a magántanároktól.  

 

 

 

Az intenzív hétvégék még hatékonyabbá teszik a tanulást.

Az órákon személyesen is találkozhattok és tanulhattok a felkészítő tanárokkal. Egy tanár egyidőben legfeljebb 2-3 tanulóval foglalkozik, így az oktatás az intenzív hétvégéken is nagy százalékban egyéni!
Egy hétvégén több tanár is taníthat úgy, ahogy az egyedi igények alakítják a programot.

 

 

Tematika:

Matematika, szövegértés, összefüggések megértése, 

Intenzív tehetséggondozó és készségfejlesztő programok:

 

 

 

A technológiát használni kell, de nem uralhatja az életet!  

Az intenzív felkészítők egyben kreatív iskolanapok is, amik közös élményprogramokat is biztosítanak. 

Helyszínek: Vas megye Szombathely és Veszprém megye Lovas 

Program leírás: Tavaszi szuper intenzív 

 

 

 

Magántanáraink Virtuális Tantestületben összehangoltan tanítanak.  A tanárok és a programok a tanulási igényekhez igazodnak, egyénileg vannak  

  1. Tavaszi intenzív hétvégi felkészítő osztályozó vizsgára általános és középiskolásoknak: péntek- szombat-vasárnap
    Jelentkezési határidő: 2024. 02. 28-tól - 04. 30-ig legkésőbb a tervezett időpont előtt 5 munkanappal. 


  2. Nyári intenzív felkészítő: 
    Jelentkezési határidő: 2024. 05. 15. 

  3. Nyári intenzív felkészítő: 
    Jelentkezési határidő: 2024. 05. 29. 

  4. Őszi intenzív felkészítő: 
    Jelentkezési határidő: 2024. 08. 19. 

 
Egyéni időpontokban távoktatásban is részt vehetsz a képzéseken! A jelentkezés folyamatos. 

 

 

 

Jelentkezni országosan és a határokon túlról is több korcsoportban lehet (alsó tagozat, felső tagozat, középiskola).
A felkészítő tantárgyak, műveltségi területek igazodnak a tanulók egyéni igényeihez ( külföldön él, magyar iskolában vizsgázna, egyéni tanrendű, tehetséggondozást igénylő, stb).   

A távoktatásban használatos eszközök és software-ek előzetes ismerete szükséges (laptop, tablet, mobiltelefon, Skype, Viber, stb.) Az egyéni, személyre szabott oktatási tervek kapcsolódnak a NAT-hoz (Nemzeti Alap Tanterv), így igazodnak az adott évfolyam tárgyi ismereteihez és a feladatok helyes megoldás technikájához. 

 

 

 

A jelentkezés feltételei:

1. Előzetes tájékozódás szóban és írásban a diák és a szülő bevonásával. Mindenkit befogadunk, akivel ki tudunk alakítani egy E-BRIDGE személyre szóló tanmenetet.

2. Az itt elérhető jelentkezési adatlap kitöltése. 

 

Várjuk az egyéni jelentkezőket a megadott határidőkig. Az oktatási anyaintézmény adatainak megadása adminisztratív okokból szükséges (az esetleges félévi vizsgákhoz felvesszük a kapcsolatot az iskolával).

A jelentkezés előtt mindenképp tanulmányozd át a tájékoztatókat és az adatkezelési tájékoztatót! Az oldalon elhelyezett regisztráció után letölthető ismertetők, leírások, mintafeladatok előzetes segítséget nyújtanak az intenzívre való felkészüléshez. Szállásról a helyszínen igény szerint gondoskodunk.  
Az eredményesség érdekében, az aktuális felkészítő előtt kiküldött kérdőív válaszainak beküldése kötelező. 

 

Válassz tematikát, és érdeklődj az alapítványi hozzájárulással kapcsolatban!

 

 

Tandíjak - Alapítványi hozzájárulás

 

 

Projektjeinkből: Water-to-Go víztudományi élmény projekt

Water-to-Go víztisztító palackok gyártója világszerte elkötelezetten támogatja a környezetvédelmi projekteket.  "A víz veled van!" - élményprojekt program minden iskolába és óvodába elviszi a víztisztítás élményét. A víz az egyik legnagyszerűbb közeg a tudományos felfedezésekhez. Könnyen kezelhető, könnyen elérhető, biztonságos és a gyerekek imádnak vele játszani!

A projekt célja a biztonságos ivóvíz tesztje és a személyes víztisztítás megoldási lehetőségének megismerése. Az otthon vagy az iskola körüli vízforrások felhasználásával könnyen elindíthatjuk ezt a tevékenységet, és a gyerekek a folyamat során értékes tanulságokat szerezhetnek meg arról, hogy mennyire értékes a biztonságos víz a családok számára. 

Cikk folytatása

Mi teszi különlegessé a házi tanítót?

Mi teszi különlegessé a házi tanító munkáját?

Eszembe jut néhány példa, amit az irodalom és a film dolgozott fel emlékezetes módon. Anna és a király, A király beszéde filmek tanítója megmutatja, mit adhat gondolkodásmódban, nevelésben a szakmai és emberi csúcsteljesítményre képes tanító még a felnőttkorban is.

Ma is vannak ilyen kvalitású tanítók - szándékosan használom a tanító szót, amit szintén újraértelmezünk. Néhány évizede kicsit alacsonyabb rangúnak tartottam én is az iskolai oktatás alsó szintjén álló tanítót. Pedig magam is ilyen végzettségű voltam! Csakhogy már a felvételi bizottság szembesített ezzel a társadalmi előítélettel. "Kedveském, mit keres maga itt?" Meghökentem a kérdés hallatán. Végig futott rajtam a döbbenet, hogy alulértékeltem magam, amikor oda jelentkeztem. Aztán kissé zavart öntudatosságot erőltetve magamra valami ilyen választ adtam: szeretném megmutatni, hogy jól is lehet tanítani. Egy 18 évestől talán nem nagyképűség ez a mondat. Még frissek voltak bennem az iskolai megaláztatások, amik engem a jó tanulót is értek.

 

Cikk folytatása

Távoktatási szoftverek a digitális iskolában

A legjobb szoftver se helyettesíti  a személyes felkészítő tanárt! Egy igazi interaktív óra viszont elképzelhetetlen számunkra a szofverek nélkül!

Mi is használunk távoktatási szoftvereket és appokat. Ezek egy része angol nyelvű, amit a kétnyelvű oktatásban jól hasznosítunk.  Azt látjuk, hogy jól jön a kémia és más tantárgyak tanulásához is. A gyerekeket kifejezetten feldobja, amikor kiderül, hogy angolul is éppúgy megértik a dolgokat, mint magyarul.

Ezeket a programok a szülőknek is segítség adhatnak az otthoni tanulás megszervezésében. Ajánlott alkalmazások listáját az összes érdekelt számára megmutatjuk és együtt válaszjuk ki azt, ami számukra a legjobban megfelel.

 

Cikk folytatása

Angol-magyar kétnyelvű távoktatás

A világ minimum kétnyelvű lett körülöttünk. Ahogy egyre jobban kinyílik számunkra is, új kapcsolatokat találunk emberekkel, akikkel virtuálisan és a valóságban is találkozunk. Számtalan lehetőségünk van utazásra, munkára. A digitális nomádok új népén már meg se lepődünk.

Azon talán inkább, hogy ez régen is így volt! Nagy Magyarország is többnyelvű volt. Édesapám magyarnak született, az anyanyelve szlovák volt. A magyar himnuszt az édesanyja tanította meg neki,  ez nem volt kérdés akkor.  A Szabadka közeli faluban magyar iskolába járt, horvátokkal, bosnyákokkal és svábokkal. Az utcán, a boltokban mindegyik nyelvet használták.  Belenőttek a többnyelvűségbe. 
 

Cikk folytatása

Beszélj lassabban az online órákon!

Visszahallgatva a felvételeket néha nekem is feltűnik, tényleg lassú vagyok.  Sokszor kérdezik, mitől jó egy online óra?  Szerintem ehhez hozzátartozik a lassabb beszéd is.

Persze, lehet a jó oktató programokra és a digitális tanyanyagokra is gondolni. Azok nélkül én se taníthatok. Az igazság az, hogy tényleg a lassabb beszéddel és még valami mással tudom elérni, hogy a tanítványoknak és nekem is élmény legyen.  Sokszor több ezer km választ el a minket. Ez önmagában is izgalmas. Van elképzelésünk egymásról, de általában nem találkozunk személyesen. 

Cikk folytatása

Hány tanulóval érdemes foglalkozni egy online órán?

A digitális távoktatás egyik legnagyobb előnye az egyénre szabott, differenciált képességfejlesztés.  Ez az,  amire az osztályteremben aligha gondolhatnak a tanárok. Még ott is nehéz,  ahol 12-15 tanulóval tudnak csoportmunkában foglalkozni. Amikor én kezdtem tanítani még egy-egy új anyagra jutott 1-2 gyakorló óra. Később ezeket az órákat is be kellett áldozni a megnövelt tanyanyagra.

Az online órákon többször előfordul, hogy azonos életkorú tanulókkal foglalkozunk, akik eltérő haladási tempóval tanulnak az iskoláikban. Gyakran eltérő tankönyvekből is tanulnak. Ehhez az egyéni órákon tudunk a legjobban igazodni, viszont, 3 hét egyéni óra után a hónap utolsó hetében kiscsoportban közös projektekeben együtt tanulhatnak.  A digitális oktatás egyik legnagyobb előnye éppen az a személyes fejlesztéssel kombinált kiscsoportos oktatás.  A Google Classroomhoz csatlakozó nagyobb létszámú osztályokkal már másképp kell foglalkozni.

Cikk folytatása

Érintés nélküli tananyag kézbesítés - Maradj otthon!

Érintés nélküli tananyag kézbesítés - távoktatással!

Maradj otthon, és fedezz fel egy sor új dolgot!  A tankönyveken és az osztálytermen kívül van a tanulás igazi univerzuma! Most nyugodtan felfedezheted az oktatás és ismeretterjesztés más galaxisait is.  Egyedül is kalandozhatsz, de még jobb, ha túravezetővel indulsz el.  Sokban különbözni fog ez a felfedezés a sulitól. Itt biztosan nem írsz hetente több dolgozatot. Nem fogsz 45 perces témazárót se írni. A guide uticélokat ad és végig veled halad, hol melletted, hol előtted, hol meg mögötted figyel, hogy ne essen bajod és ne kalandozz el. Amikor úgy látja, hogy csökken a lendület, akkor meglódít kicsit.  

Cikk folytatása

Délutáni iskola a digisuliban

Mindenki maradjon otthon! 

Nagyon büszkék vagyunk rátok, hogy többségében jól használjátok ki az otthon tanulás idejét.  Tudjuk, hogy sok nagyszerű gyerek tanul most is otthon szerte a világon. Kapjuk a híreket mindenhonnan, itthon és a határokon túlról. Valahogy így gondoljuk mi is, gratulálunk a tapolcai gyerekeknek az  ügyes videóhoz! Délelőtt 1-2 órát tanuljatok, a Google Classroom vagy e-Kréta vagy bármi más alkalmazással, amivel tanáraitok kapcsolatot tartanak veletek. Délután szervezzetek egy kis gyakorlást a többiekkel együtt online. Ehhez meg nekünk vannak barátságos ötleteink többek között arra is, hogy a szüleitek hogyan tanuljanak veletek.

 

Hogyan vágjunk bele gyermekeink távoktatásába? Gondolatok szülőknek

Már évekkel korábban elkezdődött az új időszámítás az oktatásban. A tantermen kívüli oktatáshoz és digitális iskolához szükséges eszközök már régóta elérhetőek, és egyre több gyermeknek van lehetősége ezek használtára. Bátran mondhatom, hogy néhány nap alatt át lehet állni a különórákon, inkább a szülőknek jelent több időt megismerkedni egy esetleg számára teljesen új digitális felülettel, a saját tapasztalataiktól nagyon eltérő oktatási módszerekkel. Egészen új szemlélettel kell gondolni a tanulásra és a tanulásszervezésre. Ez a folyamat nálunk már komoly tapasztalatokat hozott, amit bármikor megosztunk.

Hogy tudnak hozzáférni a digitális iskolához?

Cikk folytatása

Mitől lehet személyes a távoktatás?

Személyes oktatási programok távoktatásban tanulóknak

Sokan gondolhatják, hogy a  távoktatás személytelen, hogy aligha lehet komoly tanár-diák kapcsolatról szó. Az embereknek általában fogalmuk sincs arról, hogy mennyi türelem és empátia van jelen a távoktatásban. 

Egy gyerek nagyon hamar elbizonytalanodik, ha valami akadályozza. Ilyenkor sokat tehetünk távolról is, de csakis a szülőkkel együttműködésben. Elég hozzá, hogy belép a délutáni órába váratlanul egy szomszéd gyerek, vagy apa később ment érte, vagy születésnapi vacsora lesz és későn veszik észre az óraütközést. Számtalan helyzetről tudnék mesélni, ami a gyereknek szinte megoldhatatlan az életében résztvevő felnőttek nélkül.  Lehet, hogy apa és anya ritkán tudnak a feladatban segíteni, de az egészséges rendszer biztosítását és a nyugodt környezetet mindegyik gyerek megérdemli. A  szülőknek nem szabad a gyereket magára hagyni a tanulásban se.

 

Cikk folytatása

 

Külföldön élő magyar tanulók távoktatása

 

Jelentkezem

Intenzív, szuperintenzív felzárkóztatók, magyar, matematika, angol

 

Jelentkezem

Matematika, angol távoktatás, angol nyelvvizsga felkészítés

 

Jelentkezem

Matematika tehetséggondozás, felkészítés versenyekre

 

Jelentkezem

Felkészítés felvételikre, osztályozó vizsgákra, vizsgatechnika

 

Jelentkezem

 

Otthon tanulás támogatása 6-10 éves korig, olvasás, helyesírás, matematika, angol

 

Jelentkezem

Otthon tanulás támogatása 10-18 éves korig, matematika, angol, nyelvtan, magyar irodalom, történelem

 

Jelentkezem

Otthon tanulás támogatása, tanulássegítő workshop szülőknek

 

Jelentkezem

Otthon tanulás támogatása, tanulásszervezés, önálló tanulás, tanulástechnikák

 

Jelentkezem

Rövid cikkek

Hogy sikerültek az évzáró vizsgák?

Jól! Mindenki átment, ám szinte mindig ott az érzés és a kérdés is: mehett volna jobban is?

Vegyesen! Mondhatnánk a vizsgáztatók véleményét is összegezve.  Mindent, amit csak tudunk megteszünk, hogy az iskolai elvárásoknak megfeleljünk, és hogy jó kapcsolatot ápoljunk a kollégákkal, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindenhol feszültségmentes viszonyt tudunk kialakítani. Az oka, röviden, hogy kicsit eltérnek az elvárások és a valóság. 

Miben térnek el, és hogy építhetünk mégis hidat a kettő közé?

Az otthontanulás támogatása a távoktatásban tanuló gyermekek szülei számára

olvasasAz otthontanulást is támogatjuk a távoktatásban tanuló gyermekek és szüleik számára. 

A távoktatásban is van mód a sokirányú ismeretszerzésre!Minden témához ajánlunk könyveket, videókat és sok más forrást is magyarul és angolul. 

Minden évben több személyes felkészítő programot és tábort is szervezünk, ahol kedved szerint a gyakorlatban is tovább bővítheted a tudásodat.  Mindenkinek! - így neked is egyéni tanulási tervet állítunk össze, amiben korodhoz és érdeklődésedhez igazodva válogatunk könyvet, filmeket, sőt a tanulásodat megkönnyítő gyakorlati tanácsokat is.

A forrásanyagok felkutatására és értékelésére nagyon sok időt szánunk. Ezzel és a személyes - jelenléti oktatással sokat segítünk neked, hogy a legtöbbet tanulhass a legjobb forrásokból. 

 

Hogyan tanulj, ha tartósan beteg vagy, vagy a család éppen karaténban van?!

Ha beteg vagy akkor gyógyulj! Ez az első, ami mindenkinek eszébe jut, de jól tudjuk, hogy vannak olyan időszakok, amikor már képes vagy és kell is otthon tanulni.

Felzárkóztató óráink általános iskolásoknak

Sok a tanulnivaló! Leginkább a házi feladatokat küldik el, ám ettől még az új anyagot többnyire önállóan kell megértened és megtanulni.  A többiek haladnak, neked pedig egyre nehezebb, hogy egyedül utolérd őket. 

Felzárkóztató óráink éppen ezért vannak!
Ha szükséges kérhetsz egy-egy felzárkóztató órát matekból, nyelvtanból vagy angolból. Elmagyarázzuk az alapfogalmakat, alapösszefüggéseket és segítünk pótolni a feladataidat.

Ehhez elég, ha valaki bekapcsolja neked a számítógépet és egy chat programot, amelyik hangot, videót és képernyőmegosztást is biztosít. A többi már megy magától, gyakran még szemléletesebben, mint ahogy az iskolában tanulhatsz.

Hogyan?

Megbetegedett a magántanárom! Ki és hogyan helyettesítheti a magántanárt?

Komoly nehézséggel találkozhattok, ha a magántanárotok 1-2 hónapra is kiesik a tanításból.  

Ez nálunk is előfordul, de felkészültünk rá!

Előfordult már, hogy a félév vége előtt pár héttel kaptuk a hírt, hogy az alapítványunk keretében tanító egyik magántanár beteg lett, gyógyulása hosszabb folyamat lesz. Hirtelen jött, ilyenkor a szülők általában komoly dilemma előtt állnak: ki fogja felkészíteni a gyereket a középiskolai felvételire? Kit és hogyan találjanak a gyermekük mellé? Ki tud és ki hajlandó ilyen hamar, az átmeneti időre is, hatékony helyettesítést vállalni? 

A magántanárok hatékony helyettesítésének problémáját mi az alapítványon belül azonnal megoldjuk. A szülők megkönnyebbülve és kissé meglepve fogadják, amikor a kuratórium elnőkétől megérkezik az e-mail: Kedves szülők ne aggódjatok, biztosítjuk a helyettesítő magántanárt. 

Hogyan helyettesítjük? Mivel nyújt többet az a magántanár, aki az alapítványunkon keresztül tanít?

 

Két nyelven oktatunk - akár 2 tanárral is egy órán!

A magyar-angol kétnyelvű távoktatásban gyakran két tanár is együtt tanít egy órán.

A tanulóinknak magyarul és angolul magyarázunk! A tanórán annyiszor váltunk nyelvet, ahányszor a megértéshez szükséges.

A gyerekek igy két nyelvet használnak. A tanárok aktívak résztvevők az órán, függetlenül attól, hogy éppen irányító vagy támogató szerepet töltenek be.

A kétnyelvű tanítás meghatározó az összes tantárgyi órán, ahol a magyar nyelvet gyakorló külföldön élő tanulókkal foglalkozunk. A

tanórán a nyelvek közötti gyakori váltással lehetőség nyílik a gyerekek számára a nyelvi váltás gyakorlására, a két nyelv egyenlő mértékű használatára.

A kétnyelvű oktatást szinte minden szinten alkalmazzuk úgy, ahogy a kétnyelvű családokban szokásos. Az egyik tanár csak magyarul beszél, a másik angolul és magyarul is, ahogy a helyzet kívánja. Így a megértést akadályozó helyzeteket is azonnal tudjuk kezelni. A gyerekek gyakran akkor értik meg igazán a tananyag részletet, ha párhuzamosan mindkét nyelven hallják. Ezáltal a nyelvtanulás lehetőségeit kibővítjük mind a magyar nyelvre vagy a magyar oktatásba "visszaszokó" tanulók, mind az angol nyelvhasználat fejlesztésében érdekelt tanulók számára. 

Miért nem elég egy tanár, aki angolul és magyarul is beszél?!

Türelem, szelídség, alázat - szeretet - fogalmak újragondolva

Vannak fogalmak, amiket fel se fogunk igazán, bár mindenki egyetért velük és helyesnek tartja azokat. Ilyen a szeretet, az önzés, a szorgalom, és még sok más is, amikben egy dolog a közös: a tanítás során biztosan belebotlunk, hogy mást jelentenek ma és mást értettek rajtuk akkor, amikor a legtöbb kötelező olvasmányban írtak róluk. Ez egy nehéz téma, de nem félünk tőle.

Általában közhelyszerűen elfogadjuk ezeket, észre se véve, hogy milyen valódi tartalmat kapnak a személyes életünkben. Pedig, ha jobban belegondolunk a sematikus  értelmezés akár félre is vezethet bennünket. 

Elsőre, a szeretet pozitív, az önzés negatív, a szabadság pozitív, az egyenlőség és testvériség szintén pozitív a szemünkben. Pedig van birtokló szeretet, majom szeretet, ami negatív akárhogy is forgatjuk. Van egészséges önérvényesítés, ami ténylegesen az önzés pozitív formája. Megborultak a fogalmak? Felfordult, összezavarodott az eddig elfogadott értékrend? Változik!!

A tananyaggal foglalkozva látjuk, hogy a gyerekekkel muszáj komoly kitérőket tenni és elbeszélgetni, hogy a helyére tegyük például Nemecsek életét és megpróbáltatásait. Hiába szeretnénk a Kincskereső kisködmön feladatlapjait jól kitölteni, ha a 10 évestől teljesen távol áll a könyvben bemutatott világ. Csakis sok magyarázattal lehet tanítani a korrajzot és az emberi gondolkodásmód (erkölcs!) változásait is bemutatni.

Dürer Matematika Versenyen az E kategóriában csapatunk továbbjutott

Kedves E-Bridges Digitális Iskola, kedves Gabi néni!

Meg lett az első eredményünk a Dürer Matematika Versenyen az E kategóriában
csapatunk továbbjutott az első fordulóban.

A Juhász Máté- Szarka Júlia -Czuth Olivér alkotta csapatunk a saját korosztályos kategória fölött két kategóriával indultak - Máté és Juli egyéni versenyeredményei miatt - és megugrották, pedig 11-12. évfolyamos matek tagozatos versenyzők között indultak 10. évfolyamosként , és úgy hogy ketten egyéni tanrendesek. Nagyon büszke vagyok rájuk!
Arra még inkább, hogy mindenki jól érezte magát és örömmel versenyzett.
Pedig személyesen még nem is találkozott mindenki mindenkivel, csak online.

Szeretnénk megköszönni az Iskolának a segítséget, amit a csapat szervezésében nyújtott, és amit a felkészítésben nyújt. Ez az Iskola nélkül-ahogy mondani szokás- nem jöhetett volna létre !

Hajrá, és készülünk a következő fordulóra!

Czermann Andrea és a "Lányt találtunk-Csapat nevet nem "csapat tagjai: Juli, Máté és Oliver

Mi jellemzi az E-BRIDGES oktatási csomagokat?

Nekünk tényleg nincs "egyszer kell jól megcsinálni és sokszor lehet eladni ugyanazt" típusú oktatócsomagunk!

Nem lehet ilyen, mert mindenkinek egyéni tanulási tervet állítunk össze!

Tartalmazza : 

a megcélzott tananyagot

a tanítás módját

az elvárt teljesítménycélt

és még sok teljesen személyes elemet, amitől még hatékonyabban, egyénre szabott módon tanulhatsz. 

Természetesen vannak "mindenkinek ugyanolyan" rendszer elemek. Ezek jól szervezetté teszik és magasabb szintre emelik a közös tanulást. Saját minőségbiztosítási folyamatainkat egységesen betartjuk.  Vannak "ugyanaz" típusú tananyag magyarázó összeállításaink, de ezekben is csupán azokkal az alapfogalmakkal találkozol, ami mindenki számára egységesek. Az alapismeretek azonosak, a tudáshoz vezető utat egyedileg állítjuk össze.

Nálunk ezeket fogod találni a személyes oktatási csomagodban.

 

Vannak viszont egységes alapelveink, amiket mindig meg fogsz találni az oktatásainkban:

 

Te mit szeretnél tanulni?

Vedd fel velünk a kapcsolatot

Elérhetőségek

Távoktatás az egész országban és a határokon túl is.  Több időzónából vannak tanítványaink.  


E-BRIDGES Digitális Iskola
Iroda: 9766 Rum (Előre egyeztetett időpontban)
 +36 20 503 7545 / 20 359 0185
info@e-bridgeschool.hu
Mo-Sa: 10.00 - 19.00

 

Általános Szolgáltatási Feltételek
Adatvédelmi Szabályzat
Az alapítvány a gyermekek, szülők és tanárok jogvédelme érdekében a D.A.S. Jogvédelmi Biztosítóval áll kapcsolatban.

Szervezet adatai

E-BRIDGES Digitális Iskola Alapítvány

Nyilvántartási szám: 18-01-0000375
Országos azonosító: 1800/60058/2019/2300047261987
Statisztikai számjel: 19226178-9499-569-18
Adószám: 19226178-1-18

Raiffeisen Bank:
Forint: 12094507-01713707-00100005
IBAN: HU69-12094507-01713707-00100005
EURO: 120945070171370700200002
IBAN: HU48120945070171370700200002

Tehetségpont

 Alapítványunk Regionális tehetségpont

Tehetségpont azonosító: TP 161 002 726
Elérhetők vagyunk az egész országban és a határokon túl is.
Szakterületünk az oktatás és a tehetséggondozás mellett az új oktatási formák fejlesztése. 
Célunk, hogy jól használható, érdekes és méltányos áron megfizethető távoktatáshoz jusson minden magyar anyanyelvű tanuló.

e bridgeschool qr code